Nyílt végű pénzügyi lízing esetén van-e kötelezően előírt (25 százalékos) maradványérték-meghatározási kötelezettség, vagy a maradványérték bármekkora összegű lehet? – kérdezte olvasónk. Antretter Erzsébet adószakértő, a Niveus Consulting Group Kft. igazgatója válaszolt.
Az eset összes körülményének ismerete hiányában általánosságban az mondható el, hogy a maradványérték a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. paragrafus (4) bekezdésének 6. pontja alapján a rendeltetésszerű használatba vétel, az üzembe helyezés időpontjában – a rendelkezésre álló információk alapján, a hasznos élettartam függvényében – az eszköz meghatározott, a hasznos élettartam végén várhatóan realizálható értéke. Nulla lehet a maradványérték, ha annak értéke valószínűsíthetően nem jelentős.
A számviteli törvény, illetve – szakértőnk tudomása szerint – más jogszabály, nyilvános állásfoglalás nyílt végű pénzügyi lízing esetén a maradványérték meghatározásának módjáról külön nem rendelkezik, ezért a fentiekből, valamint általában az eszköz számviteli törvény szerinti bekerülési értékéből és az értékcsökkenési leírás meghatározásának módjából kell kiindulni.
A fentiekben leírtakra tekintettel elsősorban a lízingbeadó van abban a helyzetben, hogy az eset valamennyi körülményének ismeretében – figyelemmel a számviteli alapelvekre, mint például a valódiság, a lényegesség – meghatározza az eszköz bekerülési értékét, majd az eszköz várható hasznos élettartamát, amelyre tekintettel megállapítja annak maradványértékét (amely megfelelő indoklás nélkül bármekkora érték nem lehet), valamint az eszköz hasznos élettartama alatt elszámolható értékcsökkenési leírásokat.
Emiatt – szakértőnk véleménye szerint – egy minden nyílt végű pénzügyi lízing esetében alkalmazandó maradványérték-mérték (például a kérdésben említett 25 százalék) nem határozható meg.
Az azonban minden esetben lényeges, hogy a maradványérték ne csak jelképes legyen, és így a lízingtárgy ne kerüljön a futamidő végén automatikusan a lízingbevevő tulajdonába. Ellenkező esetben ugyanis az adóhatóság zárt végű pénzügyi lízinggé minősítheti az ügyletet (lásd C‑164/16. sz. Mercedes‑Benz ügyben hozott ítélet).
